Tippek, tanácsok piskótatekercs (ízes rolád) készítéséhez

A rumos sárgabarackíz vagy dzsem helyet használhatunk másfajta lekvárokat (eper, vegyes, szilva, meggy, ribizli, stb.). Illetve esetleg használhatunk tejszínes krémet, valamint vajas krémet is a piskótatekercs (ízes rolád) töltéséhez. A rumot akár el is hagyhatjuk vagy rumaromával helyettesíthetjük.

A piskóta sütése közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk, lehetőleg a sütési idő vége felé nyissuk csak ki! A sütési idő nagyban függ a piskóta vastagságától és természetesen a sütő típusától, fajtájától. A pontos sütési időt mindenkinek ki kell tapasztalnia.

Egy másik elkészítési módszer szerint a kisült piskótalapot még forrón a sütőpapír eltávolítása után megkenjük lekvárral, majd szorosan feltekerjük. A tekercset, a lehetőleg az egészben lehúzott sütőpapírba csomagoljuk és így hagyjuk teljesen kihűlni. Az ilyen módon készített piskótatekercsnél előfordulhat, hogy a forró piskóta elszívja a tölteléknek használt lekvár vagy dzsem víztartalmának egy jelentős részét. Szeletelés után úgy fog tűnni mintha túl kevés lenne a tekercsben a töltelék. Így nem lesz szép kontúros a csigavonal.

Kakaós piskótatekercs (ízes rolád) készítése

Az elkészítése és a hozzávalók is szinte teljes egészében megegyeznek a sima, világos színű piskótatekercsével. Csupán annyi a különbség, hogy a liszthez 10 g cukrozatlan kakaóport keverünk és azt a 10 g-ot a liszt mennyiségéből levonjuk (tehát 110 g liszt és 10 g kakaópor).