Tippek, tanácsok Zöldborsófőzelék készítéséhez

A zöldborsófőzelék jól illik különböző sültek, fasírt, sült virsli mellé is, de talán tükörtojással a legfinomabb.

A zöldborsófőzeléket olaj helyett vajjal is készíthetjük. Ebben az esetben a víz helyett a víz mennyiségének megfelelő mennyiségű tejjel vagy tejszínnel is dúsíthatjuk a főzeléket.

Friss vagy fagyasztott zöldborsó helyett akár használhatunk konzervet vagy saját készítésű házi üveges zöldborsó befőttet, de vegyük figyelembe az esetleges sótartalmát.

A víz helyett használhatunk csontlevet, csirke- vagy zöldségalaplevet, de akár használhatunk húsleveskockát is (1 liter vízhez 2 leveskocka). Így az elkészült zöldborsófőzelék még ízletesebb lesz.

Aki paprikásan és nem fehéren szereti, az a lisztszóráskor adhat kevés (2 kávéskanál) fűszerpaprikát is hozzá. Ízlés szerint adhatunk még hozzá apróra felkockázott vöröshagymát, amit a zsiradékon megpárolunk, mielőtt a zöldborsót hozzáadnánk. Illetve ízesíthetjük fokhagymával, lestyánnal, borssal, stb. is.

Zöldborsófőzelék készítése leöregedett zöldborsóból

Előfordulhat, hogy nincs zsenge zöldborsónk csak kissé már leöregedett, kemény, nehezen puhuló. Ebben az esetben kicsit másképpen kell elkészíteni a zöldborsófőzeléket. Először annyi forrásban lévő, enyhén sós vízben, amennyi ellepi (körülbelül 1 liter) puhára főzzük a zöldborsót. Amíg a borsó megpuhul, kevés olajon a lisztet felhevítjük (világos rántást készítünk), hozzáadjuk az apróra darabolt petrezselymet, kevés hideg vízzel felengedjük és simára keverjük, majd ezzel sűrítjük a megfőtt zöldborsót. A rántás hozzáadása után sózzuk, cukrozzuk és kis lángon, gyakori kevergetés mellett addig főzzük, amíg kellően besűrűsödik.

Zöldborsófőzelék sűrítése liszt helyett, étkezési keményítővel, illetve habarással

A zöldborsófőzelék készítésekor a sűrítésére használt liszt helyett használhatunk étkezési keményítőt is. A főzeléket sűríthetjük rántás és lisztszórás helyett akár habarással is. A tejtermékbe (tejföl, tejszín, tej) vagy vízbe a lisztet belekeverjük és habverővel simára dolgozzuk, majd a rántáshoz hasonlóan adjuk a főzelékhez.