Az elkészült kijevi jércemellet (csirkemellet) rövid pihentetés után kissé ferdén felszeletelhetjük, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk, és még forrón tálaljuk, fogyasztjuk. Köretként jól illik mellé a burgonyapüré, a petrezselymes burgonya, sült hasábburgonya, párolt rizs, tojásos rizs, rizibizi, gombás rizs, stb., vagy akár ezekből készített vegyes köret.

A húsokat (vagy csak közülük 1-2 darabot) megtölthetjük a sajtos-szerecsendiós töltelék helyett vajból, 1 csokor petrezselyemzöldből és 2-3 gerezd fokhagymából készített, kevés sóval és őrölt borssal ízesített fűszervajjal is, amihez akár kevés tárkonyt és mustárt is adhatunk.

Ha nincs habzsákunk, akkor helyette akár egy tiszta zacskó is megteszi, aminek levágjuk az egyik sarkát. A töltelékből a húsok méretének megfelelő nagyságú rudakat is készíthetünk, amiket ha hűtőben lehűtünk, akkor kellően merevek és kemények lesznek ahhoz, hogy gyorsan a húsok belsejébe készített zsákokba tudjuk nyomni azokat.

A jércemell és a csirkemell között lényegében nem sok különbség van. A csirkék csak néhány héttel fiatalabbak a jércéknél. A növendék házityúkot 8-10 hetes koráig csirkének nevezik, majd amíg ivaréretté nem válik, és tojni nem kezd, addig pedig jércének hívják.